Sokan gondolják úgy, hogy ha nincs idejük heti három-négy edzésre, akkor „minek is belekezdeni”. Pedig a kutatások és a gyakorlat is mást mutatnak: már heti egy alkalom mozgás is komoly hatással lehet a testre – és ami még fontosabb, az idegrendszerre.
A mozgás hatása nem csak az izmokra korlátozódik. Amikor edzünk, az egész szervezet reagál:
-
a keringés felpörög,
-
a hormonháztartás átrendeződik,
-
az idegrendszer aktiválódik, majd később lecsillapodik,
-
a sejtszintű regeneráció beindul.
Ez már egyetlen alkalom után is kimutatható, ha rendszeresen megismétlődik, a hatás összeadódik – akkor is, ha csak heti egyszer történik meg.
Az idegrendszer és a mozgás kapcsolata
Amikor edzünk, az agy fokozott dopamin- és szerotonintermelésbe kezd (ezek azok az anyagok, amelyek javítják a hangulatot, csökkentik a stresszt és segítik az idegrendszer regenerációját) amik után általában jobb kedvünk lesz, jobban alszunk, és csökken a stresszérzet. A mozgás során aktiválódik a paraszimpatikus idegrendszer is, ami segít kiegyensúlyozni a napközbeni feszültséget.
Ez különösen fontos azoknál, akik sokat ülnek, stresszes munkát végeznek vagy alvásproblémákkal küzdenek. Egy heti egy órás mozgás már képes helyreállítani a szervezet ritmusát, csökkenteni a szorongást és növelni a koncentrációt.
A test oldaláról nézve
A fizikai hatások sem elhanyagolhatók. Már heti egy edzés javíthatja a:
-
keringést (a szívizom erősödik, javul az oxigénellátás),
-
anyagcserét (hatékonyabb lesz a glükózfelhasználás, ami segíthet a vércukorszint szabályozásában),
-
izomtónust és testtartást,
-
valamint hosszú távon csökkentheti a gyulladásos folyamatokat is.
Az edzés egyben „emlékezteti” a testet arra, hogyan kell működnie. Ha valaki sokáig nem mozog, az izom-ideg kapcsolat „elhalványul” – a mozdulatok darabossá válnak, a testérzet romlik. Egy rendszeres, heti edzés ezt újra felébreszti.
Az a bizonyos hosszú távú hatás
A legszebb az egészben, hogy a szervezet emlékszik. A mozgás hatására beinduló idegrendszeri és hormonális folyamatok nem csak aznap hatnak. Ha hetente egyszer megkapja a test a mozgásingert, idővel úgy reagál, mintha „újraindulna” a rendszer.
Ez a „minimum mozgásadag” elég ahhoz, hogy elinduljon egy pozitív spirál:
több energia → jobb hangulat → nagyobb motiváció → még egy edzés.
De mi történik, ha a heti egyből három lesz?
Amikor a heti egy alkalom már rutinná válik, és valaki eljut oda, hogy háromszor is mozog hetente, akkor kezd igazán látszani, mennyire összetett a mozgás hatása.
Ekkor már nemcsak az idegrendszer reagál, hanem a test is elkezdi átstrukturálni önmagát:
-
javul az állóképesség, a szív és a tüdő hatékonyabban dolgozik,
-
stabilizálódik a vérnyomás és a vércukorszint,
-
csökken a gyulladásszint, ami hosszú távon véd a szív- és érrendszeri betegségektől,
-
az idegrendszer stressztűrő képessége ugrásszerűen javul,
-
a regenerációs folyamatok gyorsabbá válnak, az alvás mélyebb és pihentetőbb lesz.
Három edzés már elég ahhoz, hogy a szervezet ne csak reagáljon, hanem alkalmazkodjon. Ilyenkor kezd el igazán megváltozni a testösszetétel, az anyagcsere, és még az agy működése is – például fokozódik az idegsejtek közti kommunikáció, ami javítja a koncentrációt és a tanulási képességet is.